Az alkohol a kalóriák számát illetően a zsír után a második helyen áll. 1 g alkohollal 7 kcal energiát viszel be a szervezetedbe. Sok ital esetében nem elég kizárólag az alkohol kalóriatartalmával számolni, a benne lévő cukrot, szénhidrátot is figyelembe kell venni. A sörnek, a likőröknek, az Unicumnak magasabb a szénhidráttartalma, az édes borok és pezsgők pedig valamivel többet tartalmaznak, mint a száraz társaik. Természetesen egy átbulizott este még nem jelenti, hogy komoly súlyfelesleg következményével kell számolnod, viszont van még néhány dolog, melyet jó szem előtt tartani.
Az alkohol katabolikus hatással bír, ami annyit jelent, hogy fogyasztása a kemény munkával megszerzett izomzatod lebontását serkenti.
Gyorsítja a glikogénraktárak ürülését, melynek következtében a vércukor előbb növekszik, majd az inzulin hormon következtében lecsökken. Ez az oka, hogy egy hajnalig tartó buli után gyakori jelenségnek számítanak a hűtőben kotorászó, pityókás alakok a konyhákban. :) Vagyis éhes leszel tőle, így még több felesleges kalóriát viszel be.
Vizet von el a sejtjeidtől, ami szintén nem kedvez az anyagcsere-folyamatoknak. A vizelettermelés fokozásával is rontja szervezet hidratáltságát.
A rosszullétet, s a másnaposságot a kiszáradáson kívül az alkohol bontásából származó acetaldehid nevű mérgező vegyület okozza. A máj ezt a toxikus anyagot igyekszik mihamarabb eltávolítani, s a rá rótt plusz teher azt eredményezi, hogy többi funkcióját kevésbé alaposan végzi ezalatt. Pedig a máj nagyon fontos szereplője az anyagcserének. Ezen kívül a hasnyálmirigy sem hálás, ha túlzott mennyiségű alkohollal kínálod.
Ha túlteng a "cseppfolyós jókedv" az éjszakában, másnap használhatatlan leszel, így edzésre aligha marad energiád, vagy ha mégis rászánod magad, nem a megszokott intenzitáson dolgozol majd. Rendszeres, bőséges fogyasztása szabadgyököket képez a szervezetben és károsítja a DNS-t, amely az öregedési folyamatok felgyorsulásának és a daganatos elfajulásoknak is teret enged.
Azonban, hogy ne kizárólag rosszat mondjak róla, belgyógyászat órán tanultam, hogy néhány kutatás alapján azt feltételezik, az alkalmankénti, mérsékelt alkoholfogyasztásnak a keringési rendszer ischaemiás elváltozásaival (érelmeszesedéssel, infarktussal, stroke-kal) szemben védőhatása van. Eszerint nagyobb biztonságban vannak azok, akik néhanapján italoznak, mint azok, akik teljes mértékben absztinensek.
Természetesen a cikkel senkire nem akartam ráijeszteni, az év utolsó napján magam is poharazgatok keveset. Mivel ínyenc vagyok, nem pártolom azt a megoldást, mikor borzalmas ízű italt gurítunk le a torkunkon, csak azért, hogy jó legyen a kedvünk. Minőségi, száraz vörösbort választok majd, mely antioxidáns hatással is bír, s tudom magamról, hogy nem viszem túlzásba. Ti is tegyétek ezt! :)